Nem is dicsekedtem, hogy meglett a biciklim. Az állomásról üzentek, állítólag ott parkolt már pár napja, biztos valakinek sürgős útja akadt, és nem akarta lekésni a vonatot. Amikor elmentem érte, eszembe jutott egy emlék a gyerekkoromból. Zoli jött felém tizenpár évesen, az iskola felől érkezett egy csokorral, de elrobogott mellettem, anélkül, hogy meglátott volna. Amikor elkezdtem kiabálni utána, visszafordult, és fülig szaladt a szája, úgy mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése