huszonötödik biciklizés

Zolinak ma bakmacskaszaga volt. Amint megérkezett, rögtön megcsapott a fanyar illata, mentegetőzött is, de nem volt mit tenni. Csak pár percünk volt, aztán rohantunk tovább mindketten. Olyan kevés, mégis olyan sok. Néha pedig olyan sok, mégis nagyon kevés. Zoli jött, letepert, felugrott, letepert, aztán már nyoma sem volt. Szerencsére megengedte, hogy elkísérjem a biciklijéig. És fogta közben a kezem. És mindenki láthatott. Aztán már fel is pattant, és én csak annyit nyöghettem utána: köszönöm.