Amikor Zoli nincs velem, sokszor megállok az út mellett pihenni. Csak fekszem ilyenkor a hátamon, bámulom a felhőket, és arra gondolok, ha látszom, vajon milyennek látszom az egekből. Sokszor olyan érzésem van, mintha eltűnne a talaj a lábam alól, de ahelyett, hogy zuhanni kezdenék, hirtelen magával ragad a szél, s ide-oda röpködök a felhők alatt. Ma valaki azt mondta, nem is vagyok ember, és - gondoltam - tényleg: tündér vagy te, tündér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése