tizenötödik biciklizés

Mégis írt. Hát csak szeret. Most hozta a posta:

"Életemben nem sokszor mondtam ki azt a szót, hogy szeretlek. Azt, hogy imádlak, meg főleg nem. De Te kivétel vagy. Valamiért kivétel. Olyan valaki, akiért, aki miatt felrúgtam minden szabályt. Minden elvem. Tény, hogy nem viselkedtem mindig kiszámíthatóannormálisan, de azóta már változott ez-az, és értelmesebb-felnőttebb-okosabb-józanabb-bölcsebb lettem. Már tudom, mit akarok. Tudom, kit akarok. Téged. Hogy legyél az ágyambanalvós. Hogy legyél a válladatadós. Hogy a lábadra mindig rápakolhassam a lábam. Hogy dugdoshassam a nyelvem a füledbe, a szádba. Hogy érezhesselek. Hogy szagolhassalak. Hogy letámadj. Hogy letámadjalak. Hogy fájjunk egymásnak. Hogy legyek a bogáncsod, a madarad, a mindened. Hogy legyél a bogáncsom, a madaram, a mindenem. Hogy a tesztpilótámd pisilés előtt-után-közben is... (És megbolondítottál. Megőrjítettél. Már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány!) Legyél a biciklistársam. Örökre. Ámen."

Azt hiszem, most beájulok.