harmadik biciklizés

Hiába ígértem meg, nem bírtam tovább. Írnom kellett Zolinak:

"Pontos voltál. Mint mindig. Én meg késtem. Pedig igyekeztem. És előbújtál a sötétből. A dohányfüstöt meg valahogy el kellett oszlatnom. Nem szereted a cigiszagot. De hiába kerestem bármit is a táskámban, csak egy cukorkát találtam, mert mindig van nálam valami végszükségletre, és azt szopogattam akkor is, amikor a kezem fogva bevezettél az épületbe. Te csak néztél. Nézted. Titokban azt kívántad, bárcsak a farkad lenne a számban. Megcsókoltál. Annyira finom volt, ahogy beszívtad a nyelvem. A csókolózásaink is tökéletesek. Mindig, minden alkalommal. Ahogy a nagykönyvekben leírták. Szenvedélyes, érzéki. Mintha ez lenne a földön nyelveink küldetése, hogy folyamatosan egymással játszadozzonak. Érezted a nyelvemen a cukorka ízét, közben meg a mellem simogattad. Először a balt, majd a jobbat, majd mindkettőt. A melltartómmal is megbeszélted, hogy félreálljon az utadból, már a meztelen hús volt a kezedben. Értesz hozzá. Ráhangolódtál már az első pillanatban, hogy mi a jó nekem. Valaki már kérdezte is tőlem, hogy igazi férfi vagy-e. Sosem vallanám be, hogy jobbam még sosem volt. Kezed a lábam közé dugtad. Imádom, amikor a kezed a lábam közé dugod. De azt is imádom, amikor a bal cicimen köröz, vagy amikor az ujjaid szopogathatom, vagy amikor a hajam fogod össze, vagy amikor a fülem simogatod, vagy bármim. Nyelvünk is simogatta egymást. Folyamatosan, megállás nélkül. Közben én is kihámoztalak. Kőkemény voltál, de ezt már a lábammal is éreztem. Amikor először megérintem, az mindig olyan más. Olyan feláll mindenem érzés. Jó a kezembe fogni, érezni, simogatni. Szeretlek – mondtad, hogy beszéljünk is valamit. De se a beszédre, se az én kielégítésemre nem volt idő. Ezt tudtad te is. Bármennyire is kívántál, és bármennyire is szerettél volna belémbújni. Finoman eltoltad a kezem. Egyszer. Kétszer. Háromszor. De én nem vagyok önző. Te sem voltál soha. És nem is írjuk a nagytáblára az eredményt. Hogy ki vezet. Mert akkor is jó, ha nincs a teljes, fizikai kielégülés. De én akartam, hogy neked most legyen. Feljebb emeltem a szoknyám, hogy ne legyen poros, koszos, mert ez már nem illett volna a következő megjelenésemhez. Letérdeltem eléd. A szám körédzárult. A nyelvem meg örömtáncot járt a farkad körül. Közben bal kezem a lábad fogta, a jobb meg a farkad körül járt. Először lassan. Majd gyorsítani kezdtél. Ki-be mozogtál. Robbanásig feszültél. Kezeddel egyre erősebben vezényelted a fejem. Éreztem, hogy nem tudod tovább visszatartani magad... Teljes erővel újra belémhatoltál... Majd megfeszültél, és belémrobbantál... Közben azt szeretem a legjobban, amikor rezegsz. Szó szerint rezegsz a jótól. Rezgett veled együtt a kezem, a mindenem. És te vagy a mindenem. Már nem a cukor ízét érezted a számban. Helyette jött a sós, az ismerős sós íz. Ami még most is jelen van. És elmondásod szerint nem azért láttál csillagokat, mert az épületen nem volt tető. Hanem mert annyira begőzöltél a jótól. És amikor beléptem a templom ajtaján, és amikor leültem, és amikor kezdődött a mise, és amikor jött az a rész, hogy vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhesük az Úr szent titkait, akkor csak annyit tudtam magam elé suttogni: Paráználkodtam. De jó is volt!"