tizenharmadik biciklizés

Ma az uram megkérdezte, szerelmes vagyok-e még mindig Török Zoliba. Nemmel válaszoltam. Pedig ha tudná, Zolit hol nem rejtegetem, maga is meglepődne. Olykor a kabátom belsejéből, olykor a szoknyám ráncai közül bújtatom elő. Mert előbújtathatom bármikor, meghallgatott engem a Jóisten. Megmutatta nekem az utat Zolihoz: megtaláltam ott fönt a magasban, és azóta el sem engedem. Egyszer még régen, felkerekeztem a hegyre, emlékszem, semmi nem tarthatott vissza, sem a hideg, sem a méteres hó, sem az uramtól való félelem. A Zoli bent ült a szobában, nézett maga elé, de aztán meglátott, és szó nélkül berángatott. Rögtön nekem esett, rögtön dugta is a nyelvét a számba, majd miután kihámozott mindenemből, a csúnyámba is beledugta, és addig nyalogatta, amíg onnan az utolsó csepp pinalét is kiszipogta. Akkor éreztem először, hogy elveszik a józan eszem. Azóta meg még jó néhányszor.