Azt hiszem, hogy meghaltam. Nyílt az ajtó, és bejött egy ember, akit életemben nem láttam. Kucsma volt a fején, és nem látszódott az arca a szakállától. Tett-vett, motoszkált a szobában, láthatóan otthonosan mozgott. Lerakta a táskáját az ágy mellé, kivett belőle egy biciklicsengőt, majd odaült, ahol én ültem az előbb. Sokáig csak nézett maga elé szótlanul. Megfogta a kanalat, amiből ettem, és a kezével simogatta. Csöngetett a csengővel. Aztán megszólalt. Azt mondta: út, orom, erdő. Majd azt, hogy falu és város. Akartam neki szólni, hogy én is itt vagyok, de nem jött ki hang a torkomon. Néztem a szemét. Szomorú volt. Ő is nézte az enyémet. De még csak nem is pislogott. Aztán odahajolt a félig üres tányérhoz, és kikanalazta belőle a maradék kocsonyám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése