Ma volt nálam a szolgád. Az, akit Szafetnak hívsz, azt hiszem. Azt mondta, tudnom kell, hogy szeretsz, és hogy a világ minden kincséért sem válnál meg tőlem. De tudnom kell azt is, hogy soha többé nem lehetünk együtt. Ebben az életünkben legalábbis biztosan nem. Azt mondta, az őreid elzártak tőlem, és nem engedik, hogy találkozzunk, ő sem tudja, most hol vagy pontosan, mert többszörösen is védenek, hogy ne tudj hozzám menekülni. Szerintük veszélyes vagyok rád nézve, ezt is mondta. És azt is, hogy hiába a tiéd a világ minden kincse, akkor sem lehetsz velem. Fogtam a fejem, és csak hallgattam. Éreztem, patakokban indulnak meg a könnyeim, de csak befelé az arcomon, kifelé semmit nem mutattam. Szafet, ha így hívják, azt is mondta, tudnom kell, téged csak az én biztonságom érdekel. És hogy én vagyok a mindened. De most menekülnöm kell. Azt mondta, tudnom kell azt is, soha nem mehetek vissza oda, ahonnan érkeztem. Mert az őreid ott is megtalálnak, és nem fognak gondolkozni azon, meghagyják-e az életem, ebben is biztos lehetek. Pénzt adott, ruhát és egy pisztolyt, majd egy titkos ajtón keresztül az utcára vezetett. Azt mondta, menjek, és ha jót akarok magamnak, a hátam mögé soha ne nézzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése