tizenkét perc biciklizés

Hihetetlenek vagyunk: sokszor el sem hiszem, hogy vagy, s hogy én is vagyok neked. Amikor kilestem a pajtából, a házatok felől motoszkálást hallottam, de még mindig nem mertem nappal mutatkozni, ezért csak szürkületkor indultam el az erdőn keresztül, hogy a fák közül meglessem az ablakod. Sötét volt persze, de a kerítés mellett mintha a mama csuszogott volna el. Tudtam, hogy ő biztosan nem lehet, mert már réges-rég halott, sokszor vittem a sírjára virágot. De meg voltam győződve, hogy őt látom. Az jutott eszembe, hogy hihetetlenek vagyunk, és komolyan mondom, néha megáll tőled az eszem. Amikor végül besurrantam a hátsó kapun, és becsukódott mögöttem az ajtó, hirtelen sötét lett, és én csak tapogatóztam magam körül ijedten. Aztán az egyik pillanatban mintha megálltál volna a hátam mögött, és úgy éreztem, meg is érintettelek. Tudtam, hogy ezer és ezer mérföld választ el tőled, de beleborzongtam, amikor megéreztem a farkad a kezemben. Megfordultam, a fal mellett álló szekrénynek nyomtam a fejem, és hagytam, hogy belém hatolj. Ahogyan hátulról döfködtél, ritmikusan mozgott velem a komód, mintha csontok zörögtek volna bent, úgy hallatszódott. A hátamon végig is futott a hideg, de nem a szokatlan hangtól, hanem attól, ahogyan kitöltöttél. Gyorsan elélveztél, és gyorsan elélveztem én is. Aztán olyan gyorsan tűntél el, amilyen gyorsan jöttél. Szólítgattalak még, de senki nem volt, aki válaszolna.

második biciklizés

A pajtában hideg éjszaka várt. A környék kutyái ugattak, de nem figyeltem rájuk. Mintha kígyósziszegést is hallottam volna, de azzel sem törődtem. Elhelyezkedtem a szalmában, és rád gondoltam. Amikor eszembe jutsz, hirtelen bizseregni kezd mindenem. Egy dologban biztos vagyok ilyenkor, hogy nagyon hiányzol, és nem bírom ki nélküled. Vágyom mindenedre. Vágyom arra, hogy rám nézz, hogy hozzámérj, hogy a kisujjad foghassam, hogy csak a közelemben legyél. Hogy itt szuszogj mellettem. Hogy szeress. Tudod, hogy minden este veled alszom. Tudod, hogy minden éjjel veled álmodok. Tudod, hogy minden reggel veled ébredek. Hogy reggel minden gondolatom, hozzád száll el. Te vigyázol rám. De most meg éjszaka van. És éjszaka is veled vagyok. Ha nem is vagy mellettem. Veled akarok lenni. Úgy is. És hiába próbálok aludni, nem megy. Kellesz. Hallani akarlak, hogy csillapítsam a vágyam, hogy mesélj nekem, hogy a lábam közé rakd a kezed, hogy lecibáld rólam a ruhád... De messze vagy, nem vagy elérhető. De én akkor is hallom a hangod, akkor is hallom, ahogy mesélsz nekem, akkor is érezlek. Érzem, hogy simogatsz, érzem, hogy bennem vagy. Tudod, hogy nálam mindig menedékre találsz, tudod, hogy nálam megbújhatsz, tudod, hogy belémbújhatsz, tudod, hogy egyre mélyebbre hatolhatsz. Hogy van egy nedves odum, amit még nedvesebbé tehetsz. Lucskosabbá. Cuppogósabbá. Édesebbé. Sósabbá. Neked édesebbé, nekem sósabbá. Egyre mélyebbeket lélegzem, egyre gyorsabban mozognak az ujjaim. Ki-be, ki-be az odudba, fel-le, fel-le, jobbra-balra a csiklómon. Körözök folyamatosan. És velem vagy. Érezlek. Minden porcikád. Minden ered. Lüktetsz. Lüktetek. Együtt vagyunk egészek. Együtt. És szorítalak. Nem is engedlek el. És most pihenek. És megint veled alszom el.

első biciklizés

Amikor megérkeztem, minden ajtót és ablakot zárva találtam. A falhoz támasztottam a biciklit, éhes voltam és kimerült, de a sötétben jobbnak láttam nem mozogni túlságosan, behúzódtam hát az egyik szomszédos pajtába. A testem össze-vissza karistolták az út menti ágak, éreztem, hogy vér patakzik az arcomon lefelé. Hosszú volt az út. Sok mindent láttam, és sok mindent gondoltam közben. Azt is gondoltam, hogy csak azt nem tudhatják meg, amit gondolok rólad. De el kellett jönnöm. Tudtam, hogy ezt is érteni fogod. El kellett jönnöm tőled, mert el kellett jönnöm hozzád. És tudtam, hogy megérkeztem. És tudtam, ezúttal nem csak álmodom.

utolsó biciklizés

Ma volt nálam a szolgád. Az, akit Szafetnak hívsz, azt hiszem. Azt mondta, tudnom kell, hogy szeretsz, és hogy a világ minden kincséért sem válnál meg tőlem. De tudnom kell azt is, hogy soha többé nem lehetünk együtt. Ebben az életünkben legalábbis biztosan nem. Azt mondta, az őreid elzártak tőlem, és nem engedik, hogy találkozzunk, ő sem tudja, most hol vagy pontosan, mert többszörösen is védenek, hogy ne tudj hozzám menekülni. Szerintük veszélyes vagyok rád nézve, ezt is mondta. És azt is, hogy hiába a tiéd a világ minden kincse, akkor sem lehetsz velem. Fogtam a fejem, és csak hallgattam. Éreztem, patakokban indulnak meg a könnyeim, de csak befelé az arcomon, kifelé semmit nem mutattam. Szafet, ha így hívják, azt is mondta, tudnom kell, téged csak az én biztonságom érdekel. És hogy én vagyok a mindened. De most menekülnöm kell. Azt mondta, tudnom kell azt is, soha nem mehetek vissza oda, ahonnan érkeztem. Mert az őreid ott is megtalálnak, és nem fognak gondolkozni azon, meghagyják-e az életem, ebben is biztos lehetek. Pénzt adott, ruhát és egy pisztolyt, majd egy titkos ajtón keresztül az utcára vezetett. Azt mondta, menjek, és ha jót akarok magamnak, a hátam mögé soha ne nézzek.

tizenhetedik biciklizés

Ma nagyon rossz volt felébrednem. Szomorú voltam, mert nem találtalak mellettem. Hiányoztál. Nagyon. Pedig tudom, hogy velem vagy minden pillanatban. Ébren is veled álmodok. Tudom, hogy hozzádbújhatok, hogy foghatom a kezed, hogy érezhetem a szívdobogásod, hogy szuszogsz a fülembe. Hallom is. Érzem is. És nagyon emlékszik a testem a testedre, ahogy hozzábújik alvás közben. Tudom azt is, hogy velem álmodsz, és hogy álmodban együtt hajózol velem. Messze van a part, de azt mondod, te már látod, és biztos vagy benne, hogy odaérünk. Néha a hullámok majdnem lesodornak bennünket a fedélzetről. De nem félek. És nem is sírok.

Tudom, hogy fogsz. És én is foglak.

tizenhatodik biciklizés

Be kellett ma szöknöm hozzád. Egy váratlan pillanatban sikerült meglépnem a szolgáim elől, kisurrantam az egyik mellékajtón, és a folyosók labirintusában hamar a lakosztályod elé értem. De az ajtó zárva volt, és hiába kopogtam, nem nyitotta azt ki senki sem. Már kezdtem aggódni, valami történhetett, amiért megharagudtál rám, és már látni sem akarsz, amikor az egyik fürdetőlány lépett ki az ajtón, én pedig a nyomában észrevétlen betoppantam. Meglepődtél magad is, hogy ott állok, de nem tiltakoztál, miközben gyöngéden kihámoztalak. Kihámoztál közben te is, kőkemény voltam, mert már nagyon vágytam rád. Egyszer azt mondtad, amikor először megérintesz, az mindig olyan más. Nekem is olyan feláll mindenem érzésem lett tőled. A szádba vettél, először lassan, majd egyre gyorsabban kezdtél el mozogni. Körbezártál, én pedig éreztem, szétremeg a testem, miközben belédrobbanok. Mintha az épület is megremegett volna, és szégyenkezve pirultak el a falak a kettőnk gyönyörűségétől.

tizenötödik biciklizés

Ma megtiltották, hogy találkozzam veled. Pedig ott voltál a közelemben, szinte karnyújtásnyira, akár meg is érinthettelek volna, de rámszóltak, hogy még csak ne is próbálkozzak. Hogy mitől féltek annyira? Attól, hogy rádugrok, és beléd harapok? Ketten fogtak le, kétfelől, és ha nem is voltak rajtam láncok, pásztázó szemekkel figyelték minden mozdulatom. Ezért csak sóvárogva néztelek, pedig azt is határozottan megtiltották, hogy rádpillantsak. De nem tudtam levenni rólad a szemem, az sem érdekelt, milyen büntetést kapok, úgy éreztem, nincs olyan fájdalom, amit nem viselnék el érted. Érted? Érted!

tizennegyedik biciklizés

Megkeresett ma a biztonsági szolgálat főnöke, és rámparancsolt, hogy mondjak el neki mindent az életemből. Minden részletre kíváncsi volt. Ki vagyok, hol születtem, hol éltem eddig, kik a szüleim, hány testvérem van, kik voltak a barátaim, mit gondolok, és miben hiszek, ha hiszek egyáltalán valamiben. De én csak hallgattam. Nem mondhattam el neki, hogy miközben a nevemet sem tudom, nem csak az előző, de a következő életemből is emlékszem mindenre. Emlékszem arra, amikor először megláttalak, és tudom azt is, még sok időt fogunk együtt tölteni. Emlékszem az első ölelésedre, és az utolsó csókodra is. Hallom, ahogy ver a szíved. Érzem mindened a tenyeremben. Csak néztem rá, és hallgattam. Tudtam, nem te küldted, te nem küldhetted, mert te is tudsz mindent énrólam.

tizenharmadik biciklizés

Amint robogtunk lefelé a meredélyen, az úton volt egy kátyú, amit én persze észre se vettem. Leestünk így is, de ha nem fogod meg a kezem, és nem rántod félre a kormányt, én simán belehajtok, és a nyakunkat töröm.

tizenkettedik biciklizés

Újra hallom a hangom. Újra szól a szám. Újra van nyelvem. Újra beszélek hozzád. Újra tudom, hogy te vagy az. Pedig egész nap csak kedvetlenül feküdtem, mert már időtlen idők óta nem láttalak. A panaszosok sora viszont nem apadt, csak jöttek egymás után lankadatlan, én pedig türelmesen ugyan, de komoran hallgattam őket, és csak bólogattam. De legfőként a fejem ráztam szörnyülködésemben, hogy a világ hova jutott. Amikor elmentek, Szafet lépett elő a függönyök mögül, kezében egy biciklit hozott, rámnézett, de semmit nem kérdezett. Én sem kérdeztem tőle, hol találta, tudtam, mindig megszerzi azt, amire éppen szükségem van. Felpattantam, megkerestelek, kézen fogtalak, a kormányra ültettelek, és kiszöktem veled a falak közül. Legszívesebben mindig veled lennék, de csak ritkán van rá alkalmam: fogva tartanak a tekintetek, mindenhol titkos szolgák loholnak a nyomomban. Pontosabban, akik a szolgáim voltak, de mára az őreim lettek. Sokáig kellett tekernem, hogy biztonságban tudhassalak, hogy tudjam, már senki nem követ, és nem ismer fel bennünket. Átvágtattam a piacon, és meg sem álltam a város széléig. Közben te átöleltél, és megállás nélkül suttogtad a fülembe, hogy giligili, giligili, imádlak. Újra hallom a hangom. Újra szól a szám. Újra van nyelvem. Újra beszélek hozzád. Újra tudom, hogy te vagy az.

tizenegyedik biciklizés

Ma a fürdőben vártalak. Sok idő telt el, de én nem untam meg gyönyörködni a díszes csempékben, miközben élveztem a gőz ölelését. Még soha nem láttam ilyen szépet. Megborzongtam, amikor megéreztem a hátulról hozzám érő meztelen tested, a víz csobogásától nem hallottam meg, hogy közeledsz, ezért váratlanul ért a cirógatásod, ismét megleptél. Megfordultam, megfogtalak, és önzően a mellem kezdtem el simogatni a hímtagoddal. Néhányszor végighúztam a kezem rajta teljes hosszában. Majd rádguggoltam, egyenesen a meredező test fölé. Lassan beleengedtem magam a merev farkadba, ami tövig belém merült, és lassú, ritmikus mozgásba kezdtem feletted. Megmarkoltad a fenekem, és vezényelted a mozdulataim. Hátradőltem, és engedtem, hogy minél jobban behatolj a forró, lüktető és izgalomtól sikamlós hüvelyembe. Nagyon értetted a dolgod. Miközben mélyen a szemembe néztél, hosszasan és lassan kezdted bennem húzogatni az engem teljesen kitöltő farkad. Nagyon jó volt érezni a bennem járó kemény hímvesszőt. Különösen kellemes érzést jelentett, hogy végig a szemembe néztél, és élénken figyelted a reakcióimat a különböző mozdulatokra. Az eszméletvesztés határán voltam. Éreztem, te sem tudod tovább visszatartani magad, teljes erővel újra belémhatoltál, majd a következő pillanatban megfeszültél és belémrobbantál. Löktél rajtam jópárat, én pedig elvesztettem a kontrollt, és hatalmasat élveztem. Úgy összeszűkültem rajtad, hogy azt hittem, a szorításomból soha nem szabadulsz.

tizedik nanobiciklizés

Be kell hogy valljam neked, mert rájöttem. Találkoztunk már egyszer az időben. Hogy a múltban volt vagy a jövőben, még nem tudom egészen pontosan. Egy fürdőben, (törökfürdő), azt már látom, csak mi ketten, rajtunk kívül senki se. Meztelenek mindketten. Csak te tudod elmondani, ezért én továbbra is hallgatok. De most is beleremegek, amikor az eszembe jutsz.

kilencedik biciklizés

Három napja maradtam szavak nélkül. Nem tudok mit mondani, csak nézek magam elé, és hallgatok. Elég volt a szemedbe néznem, hogy felismerjelek, és tudom, amikor megláttad az arcom, te is megismertél. Tudom, hogy tudod, ki vagyok, és én is tudom, hogy te ki vagy.

nyolcadik biciklizés

Ma nem beszéltem. Egy szót sem szóltam senkihez. Egy hang nem sok, annyi nem jött ki a torkomon. Pedig beszélhettem volna, volt kivel, ott csicsergett körülöttem mindenki. De én csak hallgattam. Nem volt szükségem szavakra, mert tudtam, anélkül is hallod, amit mondani akarok. Csak figyeltem a csendet. Néha hallottam, ahogy beszélsz hozzám. Láttalak a szememben. Néztem magam elé, és anélkül, hogy bármi történt volna, mosolyogtam. Csak a nyelvem hegyét dugtam ki időnként, hogy érezzem rajta a te nyelved ízét.