tizedik biciklizés

Ne siess, Zoli, mondtam ma a Zolinak, nem zavar a török.

huszonkettedik biciklizés

A hirdetésemre még senki nem jelentkezett. A férjem ma nem is jött haza, pedig finom ebédet főztem neki. Volt hát időm napközben, bejártam a házat, a régi hálószobában megtaláltam a nagymamám beporosodott szobabiciklijét, gondoltam ráülök, de aztán mégsem próbáltam ki. Egész éjjel azt álmodtam, hogy Zoli fekszik alattam, folyton fel is ébredtem, hogy magamhoz öleljem, de Zoli csak álom maradt. Napközben lementem a partra, hogy kiszellőztessem a fejem, sokáig néztem a tengert, aztán hazafelé narancsot szedtem a ligetben. Amikor találkoztam Zolival, neki is adtam egyet. Sütött a hold, fájt a szívem. 

huszonegyedik biciklizés

Úgy döntöttem, hirdetést adok fel, hátha tud valaki segíteni rajtam. Kérem, ha láttam a biciklim, hívjon!

huszonegyedik biciklizés

Reggel nem találtam sehol a biciklim. Pedig jól emlékeztem, hogy pont odatettem, ahova Zoli szokta az övét. Amikor felébredtem, egy pillanatra láttam is magam előtt. De nem volt sehol. A napom hát nem éppen úgy alakult, ahogy eredetileg terveztem, mert semmi mást nem csináltam, csak a biciklit keresgéltem. Többször is végigjártam ugyanazt az utat, amin utoljára jöttem rajta, de csak hűlt helyét találtam. Pedig kellett volna nagyon. Tudtam, hogy el nem lopták, mert nem ismertem olyat, aki ilyenre vetemedett volna. Enyves kezeket senki nem örökölt a vidéken. Egy pillanatra megálltam az út mellett, hogy megigazítsam a szoknyám. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, mintha engem bámulna az egész világ. Délelőtt volt nálam Zoli, megkérdeztem tőle, hogy szerinte van-e valami vicces a szomorúságunkban, de nem válaszolt.

huszadik biciklizés

Zoli most ment el, még hallom, ahogy behúzta maga mögött a kilincset, de már sajog a lelkem. Megígérte, hogy ma is elmegyünk biciklizni, de mivel esett az eső, inkább bebújt mellém az ágyba. Nem bántam egyáltalán. Előbb a bal mellemet puszilgatta, aztán a jobbat, nehogy véletlenül megsértődjön. Zoli, mondom neki, ne malackodj, de közben másra sem vágyom, csak hogy velem malackodjon. Aztán szavakat suttogok a fülébe, szavakat, melyeket ő mondana nekem. Szomjazok utánad, mondom. Meg éhezek is. Ha húsevő növény lennék, sokkal könnyebb lenne, pillanatok alatt elnyelnélek. Mohón és önzőn. És akkor már nem lenne máshová utad. Belémköltöznél. Behumnálak a szemembe. És csak az enyém lennél. Csak az enyém. Hallod? Ordítok is érted. CSAK AZ ENYÉM. A húsod. A véred. A lelked. A varázsod. A mosolyod. És a te szíveddel élnék. És ismét rend lenne a világban. Zoli csak bólint, aztán megy sietve.

tizenkilencedik biciklizés

Zoli épp a fülemet rágja. Ízlik neki, szereti. Hogy miért épp a fülem? És miért épp az enyém? És hogy mit eszik rajta? Nem is értem. És néha el sem hiszem. Hogy pont az enyémet eszi. Azt mondja, párosan szép az élet, és fülemből is pont kettő van. Azt is mondja, hogy ő már későn futott, és neki csak a fülem jutott. De azt is mondja, hogy semmi sem reménytelen, és meg kell próbálni, csak azért is. Hátha van még bennünk potenciál, mondja. Azt is mondja, hogy ne legyek szomorú, mert ő azt szereti, ha vidám vagyok. Vidám is vagyok, de amint veszi a kalapját, összeszorul az én szívem, és a fülem is lekonyul.

én vagyok én, te vagy te

Zolitól tegnap kaptam egy biciklit. Karácsonyra. Társaságban adta, ezért lepleznem kellett az érzéseimet. De nem nagyon tudtam. Egy levelet is mellékelt az ajándékhoz:

"Rajzolj egy embert! Látom, szépen rajzolsz. Rajzoltál neki 2 lábat. 2 kezet. 2 szemet. 2 fület. Mindenből kettőt rajzoltál. Nem egyet. Így tökéletes. Párban. A láb is csak párban lépkedhet tovább. Ha madarat rajzolnál, két szárnya lenne. Csak így tud a magasba repülni, egyre feljebb ívelni. És gondolj az ollóra. Nélküled olyan vagyok, mint az olló egyik fele. Vagy talán még szerencsétlenebb. Olyan, mint egy rossz bicikli. Használhatatlan. Nem lehet sem vágni, sem vágtatni vele. Ezért kell párba a lábad, a kezed, a szemed, a füled, hogy... (a folytatás meg a tied...)

[12:45:17 AM] ... sokat biciklizhessek veled." 
[12:45:44 AM] ... mindig Veled biciklizhessek."

tizenhetedik biciklizés

A legjobban azt szeretem, amikor azt álmodom, hogy Zoli jön haza. A falhoz támasztja a kerékpárt, és aznap már nem biciklizik tovább. Én teszek-veszek, hogy rend legyen, és Zoli örüljön nekem. A hátam mögé surran, én közben úgy csinálok, mintha nem venném észre, ő pedig hirtelen belenyal a fülembe. A tűzhelyen rotyog az étel, én főzök, de mindig attól félek, hogy kifut a leves. Na, engedj, mondom Zolinak, de ő nem enged, egy istenért sem. Nem is bánom. Majd a másik álmomban főzök levest, álmodom. Zoli cirógat, és megígéri, hogy sohasem veszekszik velem. Hozzám bújik, és az orrom puszilgatja. 

De amikor felébredek, az meg a legrosszabb. Mert Zoli biciklijét sehol nem látom.

tizenhatodik biciklizés

Én is írtam Zolinak! El is vitte a posta!

"Amikor hazaértem, rájöttem, hogy valójában nincs is otthonom. Ami eddig azzá tette, az elmúlt. Most hideg a ház. Rideg. Kapcsolattalan. Szerelmetlen. Az én otthonom már máshol van. Mindig máshol. Ott, ahol Te vagy. Brazíliában, a tengerparton, az utcán, a szobában, a hóban, az út mellett. A mennyországban. A pokolban. Bárhol. Mindenhol. Csak legyél velem."

Amikor ragasztottam le a borítékot, a címzést elmosta néhány könnycsepp, ezért még egyszer kihúztam a nevet: Török. 

tizenötödik biciklizés

Mégis írt. Hát csak szeret. Most hozta a posta:

"Életemben nem sokszor mondtam ki azt a szót, hogy szeretlek. Azt, hogy imádlak, meg főleg nem. De Te kivétel vagy. Valamiért kivétel. Olyan valaki, akiért, aki miatt felrúgtam minden szabályt. Minden elvem. Tény, hogy nem viselkedtem mindig kiszámíthatóannormálisan, de azóta már változott ez-az, és értelmesebb-felnőttebb-okosabb-józanabb-bölcsebb lettem. Már tudom, mit akarok. Tudom, kit akarok. Téged. Hogy legyél az ágyambanalvós. Hogy legyél a válladatadós. Hogy a lábadra mindig rápakolhassam a lábam. Hogy dugdoshassam a nyelvem a füledbe, a szádba. Hogy érezhesselek. Hogy szagolhassalak. Hogy letámadj. Hogy letámadjalak. Hogy fájjunk egymásnak. Hogy legyek a bogáncsod, a madarad, a mindened. Hogy legyél a bogáncsom, a madaram, a mindenem. Hogy a tesztpilótámd pisilés előtt-után-közben is... (És megbolondítottál. Megőrjítettél. Már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány!) Legyél a biciklistársam. Örökre. Ámen."

Azt hiszem, most beájulok.

tizennegyedik biciklizés

Zoli azt mondta, hogy majd ír levelet, de aztán nem kaptam tőle semmit. Fájt a fejem egész nap a tegnapi dorbézolástól. Arra ébredtem, hogy nem vagyok egyedül az ágyban, de aztán rá kellett döbbennem, hogy igen. Valamit mintha hallucináltam is volna, de már nem emlékszem, mi volt az. Napközben illatokat éreztem, például azt, amit tegnap délelőtt a nyakadon. Aztán biciklire pattantam, és ellibegtem Zolihoz, hogy kérdőre vonjam. Amint beléptem az ajtón, elkapta a grabancom, a hátsó szobába tuszkolt, és dugdosni kezdte a nyelvét a számba.

amit másoknak hiszünk, azok vagyunk mi magunk is

Az ember végtelenül gazdag lelki tartományának mindig csak egy egészen kis részét éli meg. Rendszerint csak az egyik, felszíni rétegét. A többiről nem is tud. Zolit kölcsönbe kaptam. Hosszú ideig mással biciklizett.

Zoli egy nap a biciklijét tolta az utcán, fütyürészett, énekelgetett, amikor egy kis gumót látott meg maga előtt az úton. A biciklit a falhoz támasztotta, és aztán ott is felejtette. Mert amikor közelebb hajolt, látta, hogy a kis gumó tulajdonképpen nem is gumó, hanem egy bogáncs, ami oda is tapadt rögtön a kezéhez. Zoli csak nézte. Ráfújta a cigarettafüstöt a bogáncsra. A bogáncs nyújtózkodni kezdett. Köszönöm, szólalt meg a bogáncs. Zoli kicsit megzavarodott. Még közelebb hajolt a bogáncshoz, és akkor látta csak, hogy nem is egy bogáncsot fog, hanem egy parányi kismadarat. Hirtelen úgy érezte, mintha a lelkébe markoltak volna. Fájt. Úgy érezte, valaki kicsomagolta azt, amit hosszú évek óta rejteget, és most a puszta kezével fogja. Úgy érezte, ő maga is csak egy parányi kismadár. Érezte, ahogy a parányi kismadár is megremeg, biztos ugyanarra gondolt ő is. Ha kell, 133 évig is biciklizek veled, mondta a kismadár. Erre a Török Zoli és a kismadár lelke újra megremegett.

tizenkettedik biciklizés

Álmomban Brazíliában jártam. Zoli végig fogta a kezem, és néha a fejét is a vállamra hajtotta. Sok madarat láttam, de ezúttal nem voltak ijesztőek. Alattunk folyamatosan hullámzott a tenger, még mondanom sem kellett neki, csinálta magától is. Megnéztem a zsebünk: egy fityingünk nem maradt. Még biciklire sem tellett, lopnom kellett azt is. Egy templomban is voltunk, ahol egy néger pap azt prédikálta, hogy aki kerékpárra száll, az valójában keresztre feszül. A felülről alátekintő Szentlélek előtt világos, hogy a biciklizők azért vesznek lendületet, mert hozzá igyekeznek, az égi szerelembe: a föld színén bámészkodó hülyék szemében a kerékpárosok egyszerűen csórók, akiknek nem telik autóra, fajankók, akik arcuk verítékével, szívfájdalmuk önerejéből röpítik önmagukat. Zoli szerint jó az Isten, majd megsegít bennünket. Amikor a partra léptünk, elkezdtem feljegyzéseket készíteni, hogy legyenek emlékeim. De Zoli letepert egy virágos rétre, és azt mondta: hagyjad, csak engem mindig szeressél.

tizenegyedik biciklizés

Van, amikor csak lélekben biciklizem. Egy szobában látom ilyenkor magam: a szemeim csukva. Ebben a szobában minden jó. Ma eszembe jutott a Dzsoki verse: 

Úgy szeretném,
hogy szeressél,
ahogy szeretnéd,
hogy szeresselek,
hogy szeressél.

Csak bolond költőnek hívtuk mindaddig, amíg egyszer nem melegítette fel a kezével a fürdőben a vizet. A verset állítólag a nagymamájának írta, ma sem értem hogyan, és miért. Vagy hogy mi ez az egész. Ma Zoli egész nap velem volt, angyalokat rajzoltunk a hóba: imádom mindenestül.

kilencedik biciklizés

Ma Zoli kivert észből. Le is estem a bicikliről. Még szerencse, hogy össze nem törtem magam.

nyolcadik biciklizés

Bolond asszony vagy te, mondta ma a Zoli. Pedig ő egy rendes ember.

hetedik biciklizés

Ha semmi esélyem sincs arra, hogy biciklizzek, úgy érzem, a szívem szakad. A világom pirossá változik, pedig egyébként semmi közöm ehhez a színhez. Más színekkel rakom körbe az életem. Ilyenkor sokszor apró darabokra bomlik a lelkem, és mint tollkönnyű pihe, úgy röpköd körülöttem. Egyszer régen láttam egy lányt, a víz tetején táncolt, én pedig tátott szájjal bámultam, és úgy emlékszem, pár pillanatra bele is szerelmesedtem. Pedig a férfiakat szeretem, mindig is a férfiakat szerettem. A nap folyamán többször komolyan megszédültem, szerencsére egyedül voltam, így senki nem látta. Egyedül voltam, nagyon egyedül. Persze táncoltam én is, de csak rosszkedvemben, és még véletlenül sem a víz felett, hanem méterekkel a felszín alatt. Néha úgy éreztem, ugranom kell, hogy levegőhöz jussak, de szerencsére ellenálltam a kísértésnek. Szerencsére, írom, mert ha ugrottam volna, könnyen pofára eshetem. 

hatodik biciklizés

Amikor Zoli nincs velem, sokszor megállok az út mellett pihenni. Csak fekszem ilyenkor a hátamon, bámulom a felhőket, és arra gondolok, ha látszom, vajon milyennek látszom az egekből. Sokszor olyan érzésem van, mintha eltűnne a talaj a lábam alól, de ahelyett, hogy zuhanni kezdenék, hirtelen magával ragad a szél, s ide-oda röpködök a felhők alatt. Ma valaki azt mondta, nem is vagyok ember, és - gondoltam - tényleg: tündér vagy te, tündér.

ötödik biciklizés

Ma egy piciny madarat tartottam a tenyeremen, és közben nagyon féltem, hogy elrepül. Az éjjel hangyák lepték el a házat, és mindent megettek, ami mozgott. Később emberek jöttek, és azt mondták, jobb lesz, ha vigyázok, mert ha a hangyák visszajönnek, abból nem lesz köszönet. 

negyedik biciklizés

Vannak napok, amikor semmi kedvem biciklizni. Ezeken a napokon eszembe se jut, hogy biciklizzek.

harmadik biciklizés

Ma megkérdeztem Török Zolit, miért nem jött velem tegnap biciklizni. Azt mondta, hogy nincs is biciklije. Ezen csodálkoztam kicsit, mert tudtam, hogy tudja, hogy tudom, hogy van neki, de mivel ő mondta, simán elhittem. Szinte egész nap fájt a szívem egyébként, ezért úgy döntöttem, ma nem biciklizek. Az éjjel az álmaim is furcsák voltak, fel is ébredtem. Az égen rengeteg madarat láttam, az uram pedig mondta, hogy biztos hideg lesz. Hideg is volt, fáztam is rendesen. Időnként a fogaim is összekoccantak, a lelkem pedig rezgett, mint a kocsonya. Álmomban Zolit is láttam, ott állt előttem mozdulatlan. Mintha mondott is volna valamit, de már nem emlékszem, mi lehetett az. A rosszkedvem egész nap velem volt, és csak estére engedett fel, amikor a kútnál véletlenül összefutottam Török Zolival. Már másodszor találkoztunk a nap folyamán, és ő szó nélkül beledugta a nyelvét a számba. Nem tudom leírni, pontosan mit éreztem, de még most is bizsereg mindenem, ha rágondolok. 

második biciklizés

Ma egész nap bicikliztem. Már korán reggel elővettem a kerékpárt, és egész nap csak tekertem. Először azért minden alkatrészt ellenőriztem: felpumpáltam a gumikat, és jól megolajoztam a csapágyat. Megnéztem, hogy elég feszes-e a lánc. Az ülés kicsit kemény volt. De minél tovább bicikliztem, annál puhábbnak éreztem. Hegyet-völgyet bejártam. Ki is fáradtam rendesen, ez az igazság. Csak azt sajnálom, hogy Zoli ma nem lehetett velem. Pedig én vele szeretek legjobban biciklizni.

első biciklizés

Régóta biciklizem Török Zolival. Van annak talán már három éve is. Vagy még több? Vagy kevesebb? Baj van a rövidtávú memóriámmal, bevallom, ezért néha teljesen összekeveredek. Ilyenkor másokat is összekeverek. Nem szándékosan persze. De néha engem is összekevernek. Török Zoli mindig. Néha annyira, hogy azt sem tudom, hol a józan eszem. Van, hogy annyira elbizonytalanodom, hogy fogalmam sincs, bicikliztünk-e már közösen valaha. Zoli most azt mondja, hogy igen. Szerinte háromszor is. És hogy ő emlékszik mind a háromra. Jó neki.